Alapvetően a fogkemény állag az optimális, ami kóstolgatással könnyen elcsíphető. Az olaszok számára ez egy előétel, hasonló szinten a tésztafélékkel. Krémes jellegű fogás, melyet zöldségek, húsok színesítenek, gazdagítanak, az elkészítő ízléséhez idomulva. A fent említett krémes textúra eléréséhez két dolog is szükséges. Egyrészt az ideális minőségű rizsfajta elengedhetetlen.
A gömbölyű szemű variáció tökéletes, melynek a keményítőtartalma magas. Másrészt az alaplé milyensége sem mellékes: a zöldséglé például abszolút optimális, az ilyen alaplé mennyei végeredményt borítékol. A hagymát, fokhagymát előbb üvegesre kell dinsztelni olívaolajban, hogy aztán a rizsszemek pirítását semmi se akadályozhassa meg. A forró alaplevet (itt kihangsúlyozandó a forró, mint hőmérséklet) merőkanalanként érdemes a rizshez adni, és engedni elpárologni. Ezt a folyamatot mindaddig ismételni kell, míg az étel el nem készül. Ez az a kulcsmomentum, aminek végül a krémes állag köszönhető.
A főzés záróakkordjaként az utolsó pillanatokban megérkezhetnek az ízlés szerinti fűszerek és az elmaradhatatlan reszelt parmezán is. Az olaszok úgy tartják, hogy a rizs akkor jó, ha a tésztához hasonlóan harapható, tehát van egyfajta keménysége, vagyis a túlfőzés alapvetően kerülendő stratégia, bár vannak olyan magyar konyhák, ahol a rizottó rizs tapadós jellegű, annak ellenére az itáliai hagyományok nem kifejezetten ezt a gyakorlatot támogatják. Alapvetően mindegy, hogy te melyik receptúrára szavazol, a fő, hogy a fazékban minőségi rizs rotyoghasson.
